A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium kompetenciamérésének eredményei 2016

(A mérésben 99 tanuló vett részt.)

Matematika

Látszik, hogy az osztályzatok eloszlása egy elfogadható, nem torz görbét mutat, ami reális  eredményeket jelent.

Ennek tükrében az alábbi grafikon azt mutatja, hogy 1 tanuló az 1-es szinten van. Az ő esetében a mérés nem a reális eredményeket ad, mert valószínű, hogy nem vette komolyan a felmérést. A többiek a korosztályuknak megfelelő 4. szinttől felfelé helyezkednek el. Nagyon sokan vannak az 5. szint középső és felső harmadában valamint a 6. szint első harmadában. Nagyon jó eredmény az, hogy a 7. szintben is van 7 tanuló.

Az elhelyezkedés elcsúszik a normális eloszlástól a jobb képességek felé, amit az átlagpontszámok is mutatnak, hiszen a mi diákjaink 1813 pontot szereztek, míg az országos átlag mindössze 1641. A  4 osztályos gimnáziumok eredményétől is jóval eltérünk, 80 ponttal a javunkra.

Bár ezzel az eredménnyel elégedettek lehetnénk, nem vagyunk azok, a 4 szint első két harmadáról szeretnénk az 5. szintre juttatni a tanulókat.

Szövegértés

Szövegértés esetén nincs adatunk az iskolai osztályzatokról, csak a mérési eredményeket látjuk.

Azt látjuk, hogy a matematikához képest sokkal zártabb a halmaz. 11 egységben helyezkednek el diákok, míg a matematikában 14 egységben, a hatodik szint oszlopai magasabbak. Ez az elrendezés azt mutatja, hogy nincsenek olyan nagy eltérő képességek a szövegértésben, mint a matematikában.

A számok azt mutatják, hogy a mi tanulóink átlaga 1807, míg az országos átlag 1610, vagyis kb. 200 ponttal jobb az eredményünk, sőt a 4 évfolyamos gimnáziumoktól is kb. 100 ponttal több a mienk (1716).

Vagyis összegezve a szövegértésben nagyon jók vagyunk, de mindig van fejlődési lehetőség, a 4.szintről fel lehet küzdeni azt a néhány tanulót az 5. szintre.

Menü

Hozzájárul ahhoz, hogy az oldal cookie-kat használjon? További információ

Ez az oldal cookie-kat használ, hogy kellemesebb felhasználói élményt nyújtson. Az "Elfogadás" gombra kattintva hozzájárul a cookie-k használatához. A cookie-król további információt az alábbi linken kaphat: https://ec.europa.eu/info/cookies_hu

Bezárás